A Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium felnőttképzésének minőségpolitikája


Minőségen a küldetésünk, jövőképünk hatékony és eredményes megvalósítását értjük, amely mérhető és kimutatható a munkatársak és a szolgáltatásainkat igénybe vevő partnereink elégedettségében, valamint a működési eredmények és a stratégia megvalósítását szolgáló célok egymáshoz közelítésében.

Intézményünk felnőttképzési fő folyamatait a legfontosabb stratégiai cél alapján határoztuk meg. Minőségpolitikánk szerint a kulcsfolyamatoknak, és a működést biztosító alfolyamatoknak egyaránt felnőttképzési tevékenységünket igénybe vevő, illetve a felnőttképzésben közreműködő partnereink elégedettségét kell szolgálnia, mert csak ez tudja biztosítani felnőttképzési tevékenységünk piacképes működését hosszú távon. Ez alapján, valamint a felnőttképzésre vonatkozó hatályos jogszabályok alapján határoztuk meg a felnőttképzésben közreműködő munkatársaink segítségével minőségpolitikánkat, és minőségirányítási rendszerünket.

Küldetés: a lakosság egyre magasabb szintű oktatási igényeinek kielégítése a szakképzés és a felnőttképzés területén figyelembe véve a jogszabályi előírásokat.

Jövőkép: olyan szakképzési és felnőttképzési rendszer kiépítése, mely lehetőséget ad arra, hogy a munkaerőpiac igényeinek megfelelően mindenki hozzájuthasson a legjobb minőségű oktatási és képzési szolgáltatáshoz.

Az Intézmény felnőttképzési stratégiája

A fentiekben meghatározott küldetési célunk, hogy az Intézmény felnőttképzésére vonatkozó stratégia (minőségpolitika, minőségirányítási rendszer, célok) készítése, felülvizsgálata, módosítása a felnőttképzésben érdekelt munkatársak bevonásával meghatározott időszakonként megtörténjen, és a vezetőség által jóváhagyásra kerüljön. A stratégiai dokumentumok egymással összhangban legyenek és vegyék figyelembe a partneri, piaci igényeket, elégedettséget, az önértékelések eredményeit, a jogszabályi változásokat.

A folyamat célja, hogy az intézmény vezetése évente meghatározott szempontok szerint végezzen teljes körű önértékelést az intézmény felnőttképzési tevékenységére vonatkozóan, melyhez a kérdőívek indikátorai, pénzügyi mutatói során elért eredmények határozzák meg az erősségeket és fejlesztendő területeket, annak érdekében, hogy szükség szerint tegyen intézkedést a fejlesztendő területek javításra.

Az intézmény sikeres működése érdekében arra törekszik, hogy tevékenységével, szolgáltatásaival elérje a partnerei megelégedettségét. Az elégedettséghez szükséges a felnőttképzésről és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokról való folyamatos visszacsatolás.

A jogszabályokhoz és partnerek változó igényeihez állandóan alkalmazkodunk és céljainkat, terveinket ezeknek rendeljük alá.

Partnereink elégedettségét folyamatosan nyomon követjük a képzések tervezésétől, a lebonyolításon keresztül a befejezéséig.

A változó igényekhez, jogszabályi követelményekhez alkalmazkodva és a folyamatos fejlesztés lehetőségeit keresve évente határozzuk meg a felnőttképzéshez kapcsolódó konkrét minőségcéljainkat. Az adott évre konkrét tartalmilag ellenőrizhető és mérhető célokat tűz ki az intézmény. mely évente aktualizálásra kerül.

Az intézmény szervezeti egységeinek és alkalmazottainak minőségbiztosítással kapcsolatos felelőssége

Munkatársaink azzal a felelősségtudattal végzik munkájukat, hogy szakterületükön mindenkor a legjobbat kell nyújtaniuk. Az intézmény mindazon foglalkoztatottjával megismertetjük minőségbiztosítási rendszerünket, akik közreműködnek felnőttképzési tevékenységünk folytatásában. Minőségbiztosítási rendszerünk egyértelműen meghatározza az érintettek felelősségi és hatáskörét, melynek betartását munkatársainktól elvárjuk.

A képzésben résztvevő felnőttek bevonása a megvalósításba

Az intézmény felnőttképzésének minőségpolitikája a felnőttképzési ügyfélszolgálaton bárki számára elérhető és nyilvános, így biztosított a képzésben résztvevők számára annak megismerése, és ezáltal bevonásuk a megvalósításban. A képzésben résztvevő a képzési szerződés aláírásakor tájékoztatást kap a minőségbiztosítási rendszer alapján működtetett panaszkezelési rendszerről, mely lehetőséget biztosít az intézmény felnőttképzése számára a minőségbiztosítási rendszer folyamatos figyelemmel kísérésére és a szükséges korrekciók elvégzésére. A képzés utolsó foglalkozásán vagy a képzés elvégzését igazoló bizonyítvány vagy tanúsítvány átvételekor elégedettségi kérdőívet töltenek ki a résztvevők.  Az eredményeket nyilvánosságra hozzuk, a fejlesztésekbe történő visszacsatolásukról gondoskodunk. A céljainkkal esetlegesen nem összeegyeztethető eredmények jövőbeni javítása érdekében helyesbítő-megelőző intézkedéseket foganatosítunk

A minőségpolitika megvalósításának, figyelemmel kísérésének és felülvizsgálatának módja

Intézményünk felnőttképzésére vonatkozó minőségpolitikájának megvalósítása, az érvényre juttatás biztosítása, folyamatos nyomon követése és annak betartatása az intézmény vezetőjének a feladata. A minőségpolitika évenkénti felülvizsgálata, önértékelése az intézményvezető, a szakmai vezető és a felnőttképzési ügyintéző feladata, melyet az éves beszámoló alapján, és vezetői beszámolók alapján a szakmai vezető javaslatára tesz meg.

   PROGRAM NAPTÁR

   INFORMÁCIÓK

OM azonosító: 203109

Teljes név: Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Felnőttképzési ny. sz.: E-000294/2014
Cím: 5630 Békés, Hőzső u. 39.
Tel./Fax: 06 (66) 411-577
E-mail: info[KUKAC]gff-bekes.hu

Fenntartónk és működtetőnk:

Gál Ferenc Főiskola, a Szeged-Csanádi Egyházmegye felsőoktatási intézménye
Cím: 6720 Szeged, Dóm tér 6.
www.gff-szeged.hu

 banner tiop111

banner tiop113