Kollégium

tkszi kollegiumA békési kollégium az 1950-es évek óta működik, nagy múlttal rendelkezik. A jelenlegi épület 1994-ben került átadásra, azóta korszerű körülmények között, 3-6 fős, fürdőszobával, hűtőszekrénnyel felszerelt szobákkal várja a diákokat. Csoportrendszerben működik, 25-28 fő neveléséről, szocializálásáról gondoskodik egy-egy nevelőtanár a Békés Megyei Közoktatási Intézmény pedagógiai programjában is megfogalmazott családias környezettel az esélyegyenlőségért elvei szerint.


Diákjaink túlnyomó része az iskola által kínált szakképzések valamelyikében vesz részt, szakmai, vagy érettségi vizsgát is biztosító oktatásban. A délelőtti ismeretátadást követően igyekszünk tanulóinknak segítséget nyújtani a másnapi felkészüléshez, valamint minél színesebb szabadidős elfoglaltságot kínálni a kikapcsolódáshoz.
Mindkét feladathoz nélkülözhetetlen a korszerű számítástechnika. Jelenlegi felszereltségünkhöz hozzátartozik egy internethálózattal ellátott számítástechnikai terem, ahol 20 gépet használhatnak, ezen kívül található még computer a tanári szobában, és valamennyi szilenciumos teremben. Minden helyiségben szinte 100 %-os kihasználtsággal üzemelnek a gépek, időbeli korlátot csak a kollégium Házirendje jelent, 21 óra után a másnapi koncentrált tanulás érdekében zárjuk a termet.

A 3000 feletti kötetszámmal működő könyvtárunk is nagy népszerűségnek örvend, amit a mindennapi tanulás mellett felhasználhatnak változatos érdeklődési körük információ igényeinek kielégítéséhez is.
A kollégiumi életet színesíti számos hagyományos és rendhagyó program. (Gólyatábor, gólyaavató, mikulás est, horgászverseny, biliárdverseny, sportversenyek, kirándulások, stb.)


 

SZÁLLÁSLEHETŐSÉG

A Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnáium és Kollégium szállásfoglalásainak lehetőségei.

 

A kollégium Békés város központjában a Petőfi Sándor utca 7. szám alatt található. Modern épületben, 3-4 ágyas szobákkal, önálló vizesblokkal, hűtőszekrénnyel, állandó porta szolgálattal várja kedves vendégeket.

Foglalási lehetőség, szorgalmi időn kívül:
(hétvégén és szünetekben)

Ár: br. 2500- Ft / fő / éjszaka
Elérhetőségeink: 06 (66) 411-982
Mobil: 06 (20) 293-2867 (Szász Dénes)

 

gff bekes szallas csik

KOLLÉGIUM ELÉRHETŐSÉGEK

Cím: 5630 Békés, Petőfi 7.
Tel.: 06 (66) 411-982
E-mail:
kollegium[KUKAC]gff-bekes.hu

Mb. kollégium vezető: Szász Dénes
Szállás info:
kollegium[KUKAC]gff-bekes.hu

   PROGRAM NAPTÁR

   INFORMÁCIÓK

OM azonosító: 203109

Teljes név: Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Felnőttképzési ny. sz.: E-000294/2014
Cím: 5630 Békés, Hőzső u. 39.
Tel./Fax: 06 (66) 411-577
E-mail: info[KUKAC]gff-bekes.hu

Fenntartónk és működtetőnk:

Gál Ferenc Főiskola, a Szeged-Csanádi Egyházmegye felsőoktatási intézménye
Cím: 6720 Szeged, Dóm tér 6.
www.gff-szeged.hu

 banner tiop111

banner tiop113